Magának tervezte, mézeskalácsháznak hívják a szomszédok. Lehet, hogy a cipésznek lyukas a cipője, de az építészek háza szinte soha nem okoz csalódást - Laura Dewe Mathews sem próbált senkinek megfelelni, és elég bátran rajzolt saját magának.
Az épület egy viktoriánus ládagyár régi falai mögött bújik meg London Hackney városrészében. Laura Dewe Mathews szándékosan másféle téglákkal fércelte össze a fal maradványait - ezzel el is árulta magát, mennyire rajong a népies, házilag megoldott épületjavítás kedves esetlenségéért. Ebbe a képbe illenek a magas ablakok véletlenszerűnek tűnő illesztései - de az arányok egyértelműen nagyon is átgondoltak.
Mathews ezzel a házzal megnyerte az Architects Journal kis projekteket díjazó versenyét. Egy interjúban elárulta, hogy hogy mennyire távol állnak tőle a kortárs építészet kimértsége, elidegenítő gesztusai.
A kerek fazsindelyek akár giccsesen is hathatnának, de Mathews szándékosan elveti a sulykot, így amellett, hogy megmarad a romantikus utalás, a végeredmény inkább hasonlít valami pikkelyes élőlényre. A cél a szigorú épülettömeg lágyítása volt, és az eredmény valóban barátságos, szerencsére az acél ablakok pont megfelelő mértékben húzzák vissza az épületet meseországból a valóságba.
Érdekes az a megoldás is, hogyan lett egyszerre erődszerűen védett és mégis szupervilágos a ház. Mathews nem szerette volna, ha a szomszédok belátnak, ezért minden utcára néző ablak az északi homlokzaton található, ugyanakkor egy hatalmas tetőablakkal kinyitotta az étkezőt és a nappalit. Ezen az ablakon még az eső kopogását is szívesen hallgatnám, a napsütéses reggeliről nem is beszélve.
