Az Accretion projektről egészen eddig csak néhány dolgot tudtam: zene és film a Naprendszer főszereplésével, köze van hozzá a Realistic Crewból ismert Kalotás Csaba zenerszerzőnek és az Ankert arculatát tervező Szőke Gergely grafikusnak is - és titokzatos módon Izlandon érnek össze a szálak. Egyre kíváncsibbá tettek, pedig még kész sincs, nagyjából a felénél jár a projekt. 

Ma már sokszorosan igaz, hogy a zeneszerző nem pusztán a hangokért felelős. Egy teljes világot kell felépítenie, hogy a zene életképes termékként eljusson a közönséghez: a hang nem működik mitológia nélkül. Kalotás Csaba, az Accretion kitalálója az elmúlt években több filmzenét írt, például a Fekete Keféhez, vagy Császi Ádám Viharsarok című filmjéhez, aminek közeleg a premierje. Kalotás Csaba ezúttal a képet rendelte a zene alá, és nem egyszerűen egy videoklipről beszélünk, annál bőven nagyobb audiovizuális kihívásnak tűnik a Naprendszer minden égitestjét bemutató Accretion

A koncepció az égitestek személyiségének megragadása, a zene egyfajta hangulati kapocs hozzájuk, a kép viszont annál realisztikusabb, ál-dokumentarista eszközökkel. Nem Kalotás Csaba a következő magyar űrhajós, úgyhogy földi körülmények között veszi fel az égitestekre jellemző képeket. Igaz, egy művészeti pályázat megnyerésével forgathatott a Föld legföldönkívülibb helyén, Izlandon is, ahol extrém geológiai szituációk sorát vette fel tudományosan megalapozott filmjéhez. 

Már a pályázati anyag arculatának elkészítésénél mellette volt Szőke Gergely, tervezőgrafikus - aki második izlandi útjára el is kíséri, részben azért, hogy werkfilmet készítsen a forgatásról. Szőke nem csak a logó arculáért felel, ő fogja tervezni a főcím, a plakát, és az egyes etűdöket elválasztó információs blokkok vizuális megjelenését is. 

Még csak néhány képkockát, és két trailert láthatunk a filmből a projekt Facebook-oldalán, és egyelőre a majdnem-kész zene sem publikus, igaz, január elején a Tilos Rádióban hallhattunk belőle részleteket. Jól sikerült ambient, amely nagyon konkrét karakterekként tükrözi az egyes égitesteket. 

A projekt legnagyobb veszélye a túlesztétizálás, de Kalotás Csaba bevallása szerint több olyan kritkus van körülötte, aki jó útra tereli, például a szigorú Laki Eszter, aki Daniel Younggal együtt art consultantként szerepel a stáblistán.

Még hátravan jó néhány forgatási helyszín - a műtermi felvételeket, például a gázbolygók szimulálását éppen most készítik az alkotók, de vár rájuk még egy izlandi forgatás, és például a Mars sivatagos tájainak megjelenítése kapcsán sem dőlt még el, hogy a valós helyszín a gánti bauxitbánya mellett Izrael vagy Marokkó lesz-e.

Kalotás Csaba célja, hogy az Accretion indítható legyen filmfesztiválokon, art mozik programjában látná viszont szívesen - bár az Ars Electronicán is helyet találna neki audiovizuális kísérletként. De akár fizikaórákon is vetíthetik - ha nem is oktatási segédanyagként, de biztosan kedvet csinálna a kozmológiához. Idén ősszel lesz a premier.