Olaszországról az egyszeri turistának könnyen lehet, hogy a történelmi romok jutnak először eszébe - a római kultúra nyomaihoz azonban az utóbbi évtizedekben újabb töredékes épületek csatlakoztak, közel hatszáz, soha el nem készült középület szerte az országban. Benoit Felici 25 évesen készítette Befejezetlen Itália című filmjét, ami sorra nyeri a fesztiválokat, köztük a madridi Documenta rövidfilmes szekciójának fődíját is besöpörte - szombaton láthattunk először Budapesten.

Benoit Felicit annyira lenyűgözte a modern romok monumentalitása, hogy úgy döntött, filmet forgat róla, amivel tökéletesen sikerült visszaadnia, honnan ered rajongása. A film egyik szereplője arról beszél, hogy a befejezetlenség építészete a legfontosabb építészeti stílus a huszadik század második felében - ebben nyilván rejlik némi irónia, ugyanakkor teljesen igaz, nem csak kortörténeti dokumentumként érdekesek ezek a helyek. 

A töredékesség valóban ijesztő, egyszerre üres, undok, hasznavehetetlen, de mégis jelentéssel teli és mementószerű. Egy befejezetlen épület látványa éppen olyan kétségbeejtő, mint amikor kiderül, hogy a regénynek, amit napok óta le sem bírtunk tenni, hiányzik az utolsó néhány lapja. 

Ugyanakkor, ha arra gondolunk, hogy többé-kevésbé mindenki hajlamos rá, hogy nem működő, haszontalan tárgyakhoz ragaszkodjon, vagy végtelen listákat készítsen, amiről a sorok felét nem húzza ki, világossá válik, hogy a befejezetlenség szerves része az életünknek.

A töredékes házak az évek során egybeforrtak a tájjal, megteltek jelentéssel. Ha nem is szerették meg, de birtokba vették őket a helyiek, identitást kaptak, viszonyítási ponttá váltak. Új életet kezdtek, a kreativitás forrásai lettek - a film egyik főszereplője egy befejezetlen stadion Szicíliában, amit elfoglaltak a sportolók, többek közt egy gyerek focicsapat is itt tartja edzéseit. 

A kortárs romok közös nevezője, hogy csodásan észszerűtlenek. Az egyik legjobb példa erre a félbehagyott szicíliai lovas póló pálya. A póló helyi népszerűségéről és kulturális jelentőségéről sokat elárul, hogy az egyik szereplő szerint a szicilíaiak nagy többsége azt gondolja, hogy egy ruhadarabról van szó. 

A töredékesség szép és izgalmas, de a helyiek számára a csalódottság szimbólumaivá is váltak ezek az épületek, amelyek a politikai korrupció paradox termékei. Egy riportalany úgy fogalmaz az egyik rom kapcsán, hogy akár "a megvetett szegények múzeumaként" is tekinthetünk rá.

A befejezetlen házak tragikomikuma akkor mutatkozik meg a legszebben, amikor megismerünk egy félig elkészült híd tövében élő családot, ahol már csak a nagymama emlékszik pontosan, mikor fogtak bele a híd építésébe. A család élete összeforrt a beton monstrummal, amit teljességgel birtokba vettek. Miközben a hídra telepített gyér virágoskertet ápolgatják, arról mesélnek, hogy le kellett zárniuk az építmény levegőben lógó végét, ugyanis öngyilkos jelöltek sora próbált a semmibe hajtani a félkész hídról. Nyugodtan mondhatjuk, hogy ez a pár perces jelenet az egész film esszenciája.