Fotó: Hirling Bálint [origo]
Megszokhattuk, hogy a magyar divatbemutatók pusztán ürügyek valamire - leginkább társasági események, de a Marie Claire Fashion Days vagy a legújabb Tony & Guy Budapest Fashion Week azért azoknak is szolgált némi csemegével, akiket tényleg érdekel a divat. Az Elle magazin pénteki showműsora anélkül volt tanulságos, hogy egyetlen releváns tervezőt vagy igazán érdekes öltözéket láttunk volna: nem is próbált szakmai eseményként feltűnni.
Roland Barthes Mitológiák című könyvében külön fejeztet szentel az Elle recept rovatának, amelyben szerinte egyetlen lényegi kategória uralkodik: a máz. És nyilván nem csak az aszpikról van szó, Barthes szerint a magazin az előkelőség álmával ajándékozza meg olvasóit. A "máz és az ürügy konyhaművészete" pedig abban is megjelenik, ahogyan ugyanez a magazin hatvan évvel később divatbemutatót szervez.
Fotó: Hirling Bálint [origo]
A divat mozgatóereje az az újszerűség, amivel elsőre nem tudunk mit kezdeni, lenyügőzően felforgató, zavarbaejtő. Az Elle az utóbbi években egyre inkább az idősebb, konzervatívabb közönséget próbálja megszólítani: érthető, hogy kerülni kell a nagy izgalmakat, és nem ajánlatos kapargatni a megszokott, kényelmes, ám szűkös világ határait. Az Elle a jólnevelt lányoknak szól, akiktől elvárható, hogy "ötletesek" legyenek, de azért ne lógjanak ki túlzottan a sorból.
Fotó: Hirling Bálint [origo]
A recept tehát a következő: vegyük elő azt a szakmailag irreleváns, ám üzletileg sikeres tervezőgenerációt, amelyet kinéztek más divatrendezvényekről, adjunk hozzá néhány b-kategóriás francia tervezőt, akik számára vélhetően nem a legdicsőbb pillanat Budapesten bemutatót tartani az aktuális szezonra vonatkozó kollekciójukból - ami már régen a boltokban van, tehát szakmailag teljesen érdektelen. Ez tulajdonképpen nem más, mint hakni.
Fotó: Hirling Bálint [origo]
Hogy a divatban mennyire jelentéktelenné vált a nemzeti karakter, jól példázza, hogy a három francia tervezőből az egyik japán volt, a másik chilei. Vicces az a kettőség, hogy még mindig mennyire erősen él a Nyugat mítosza - az a hozzáállás, hogy minden, ami Párizsból jön, érdekes -, és ezzel párhuzamosan a durcásan individualista magyar tervezők, akik csak azért sem néznek ki a szemellenzőjük alól, hogy lássák, mi újság a világban. Továbbra is a nyolcvanas és kilencvenes években megismert sablonokkal dolgoznak.
Fotó: Hirling Bálint [origo]
Az a bemutató, ahol Király Tamás piros plasztik - fokozásképp karácsonyfa díszekkel tűzdelt - páncéljelmezei jelentik a katarzist - nem sok jót ígér. A kifutón pacsizó fehérnemű modellek mókás perfomanszára a koronát a tervező saját magának készített inka uralkodó szettje tette fel.
Fotó: Hirling Bálint [origo]
Sziráczky bíbelődős díszítményei vélhetően heteken át készülnek, mekkora kár, hogy ettől sem váltak érdekessé a ruhák. Az Elyisian az indiai építészetet nevezte meg fő inspirációs forrásaként - de inkább a hagyományos iszlám építészet ormanentikája köszönt vissza a szettekben, kissé ügyetlenül érintkezve más felületekkel.
Fotó: Hirling Bálint [origo]
Azt a budapesti partit is szívesen megnézném, ahol a Dalaarna 2013-as "alkalmi kollekciójából" válogatnak a jelenlévők. A kihúzófilc pink szín dominált, és nem egyszer jöttek szembe egyszerre köldökig dekoltált és bugyivonalig sliccelt estélyi ruhák.
Fotó: Hirling Bálint [origo]
Itthon elég nagy a zavar a fejekben, hogy tulajdonképpen mit is jelent a "fashion show", és hogyan illik viselkedni rajta. A divatbemutató intézménye nagyrészt a ruhákra kíváncsi embereknek szól (ahogyan a színház is az előadásokra kíváncsi közönségnek), ehhez képest nálunk a legtöbb bemutató az operabált idézi. Az Elle showja is leginkább PR esemény, vagy inkább CSR.
Fotó: Hirling Bálint [origo]
A bemutató szlogenje "divat mindenkié" - az elfogadás látványos mázával öntötte le a rendezvényt. Az Elle-nő ugyanis nemcsak jólnevelt, hanem jóságos is, időnként leveszi a magassarkúját és átbújik a lyukas tornacipőbe, és eltölt egy kis időt a kevésbé szerencsések társaságában, szóba elegyedik hajléktalanokkal, fogyatékkal élőkkel. Ezúttal felkérték a tervezőket, hogy készítsenek ruhákat testi fogyatékossággal élő nőknek.
Fotó: Hirling Bálint [origo]
Minden irónia nélkül - tisztelet a fogyatékkal élő modelleknek, amiért mosolyogva, bátran vonultak a kifutón. Tetszett a pozitív energia, ami áradt belőlük, de közben feszengtem is, mert az a tény, hogy egy kampány elemeiként tűntek fel, kissé bohócot csinált belőlük. Számomra az egyenlőség azt jelenti, hogy pont ugyanúgy próbálok a ruhára figyelni a fogyatékkal élők esetében is, mintha egy átlagos adottságokkal bíró modell mutatná be azt.
Fotó: Hirling Bálint [origo]
Éppen az egyenlő bánásmód fényében nem fogok megtapsolni egy kevéssé jól sikerült ruhát csak ezért, mert kerekesszékben ülő modell mutatja be, de a jelenlévők azt érezték, nem illik nem tapsolni. Nekem ez a taps nem a bátorításról szólt, hanem a közönség zavarát leplezte.
Fotó: Hirling Bálint [origo]
Én is zavarban éreztem magam, sőt egy kicsit becsapottan, mert ez a fashion show mindenről szólt, csak a divatról nem.
