Vajda Lajos művei Szentendrén.
Mintegy 150 mű felvonultatásával, káprázatosan gazdag és remekül rendezett kiállításon mutatja be Vajda Lajos majdnem teljes életművét a szentendrei Ferenczy Múzeum.
Remek ötlet a tárlat rendezőitől, hogy önarcképek felsorakoztatásával várják az első terembe belépő látogatót – írja a VS.hu. Egyrészt azért, mivel köztudott, hogy Vajda életművének egyik központi műfaja az önarckép; Mándy Stefánia a oeuvre-katalógusa 54 ilyen művet tart számon.
Másrészt az első terem anyag szinte összefoglalja, a későbbiekben mire számítson a néző, és jó bevezető Vajda művészi fejlődésének bemutatására is. Az első kép 1925-ös, a címe Felemelt karú önarckép, még teljesen realista, tradicionális technikával készült rajz, és nem sokkal több, mint Vajda elsőrangú rajztudásának demonstrálása. (Ugyanakkor a tárlat végén eszünkbe juthat, hogy a felemelt kar gesztusa alig egy évtizeddel később milyen perdöntő szerepet játszik Vajda egyik fő művén, mely az utolsó szobában látható: Felmutató ikonos önarckép.)
Vajda egy szegény zsidó család ötödik, utolsó gyermekeként születik 1908-ban, Zalaegerszegen. Apja, bírósági irodaszolga, a jobb élet reményében 1916-ban Szerbiába költözik a családdal. 1923 után visszatérnek Magyarországra, Szentendrén telepednek le. 1926-ban a csonttuberkulózis első jelentkezése szakítja meg ezt az ígéretes pályakezdést. Közel egy évig alkotói tétlenségre ítéltetik. Hét műtét után kerül ki a kórházból.
Főiskolai tanulmányait 1927-ben kezdi meg, és 1929-ben zárja. 1930 és 1934 között Párizsban találjuk. Nyomorog, többek közt ólomkatonák festéséből tengődik, de megismerkedik a nemzetközi avant-garde és a szovjet-orosz progresszió, mindenekelőtt Malevics és a filmrendező Eizenstein művészetével. Mindezek hatására fotómontázsokat készít.
1935-től 1940-ben bekövetkezett halálig Szentendrén él és dolgozik. Ekkor alkotja meg életműve javát. 1940 szeptemberében munkaszolgálatra kap behívót. De már olyan állapotban van, hogy három hét múlva leszerelik. Egy évvel később, szeptember 7-én hal meg a budakeszi Tüdőszanatóriumban.
Az 1940-ben, kényszerűségből olcsó csomagolópapírra feldobott szénrajzai jelentik a pálya csúcsát. Bach helyett most Bartók-sokszólamúság veszi át a vezető szerepet. De eszünkbe juthatnak Ligeti György nagyjából húsz-harminc évvel később keletkezett zenekari művei is, melyeket a komponista az álló zene névvel látott el.
A pályatárs, Ámos Imre így jellemzi Vajda kései rajzait: „legutóbbi munkái … mintha egy más világi … vagy más bolygóbeli, eddig nem látott furcsa, szövevényes élet kivetítései lennének. Szuggesztív kavargása a vonalaknak, formáknak, kozmikus örvénylések, álombeli figurák toldott-foldott darabjai keringenek a fehér papíron, s úgy látszik, minden terv nélkül, mégis, aki rezonál a transzcendens dolgokra, érzi, hogy minden vonás szinte előre kitervezett, tervszerű egyensúlyban van. Mintha a legutóbbi dolgai idején, már előre érezte volna hátralevő napjai korlátozott számát, minden erejét és gátlás nélküli érzéseit belerajzolta nagyméretű, sötét rajzaiba. Nem hiszem, hogy ezeket a munkákat továbbfejleszthette volna. Munkássága így befejezett egész…”
Ennek a befejezett egésznek állít emléket ez a ragyogó kiállítás.
Világok közt. Vajda Lajos élete és művészete. Ferenczy múzeum, Szentendre. Megtekinthető 2019. március 31-ig.
