Fotók: Hajdú D. András, Origo (még több képért kattints a fotóra!)

Carl Nordlund Budapesten dolgozó svéd egyetemi oktató, aki szabadidejében videójáték-figurákat horgol, mind közül legszívesebben a Space Invaderst. Az általa alapított Svéd Játékautomata Szövetségnek már tízezer tagja van, de a hobbija gyakran okoz problémát számára a repülőtéren. Horgolt figuráiból egy fillért sem keres, de nagyon élvezi, ahogy nemlétező, virtuális figurákból kézzelfoghatót teremt. 

Van, hogy furán néznek rád a hobbid miatt?

A legfőbb gondom a hobbimmal az, hogy a horgolótűimmel nehezen jutok át a repterek biztonsági ellenőrzésén. Ez nagyon nem oké így, az idős hölgyek simán átvihetik a tűket és horgolhatnak a repülőgépeken, de ha én próbálkozom ugyanezzel, mindig rám szólnak, hogy állj, ez fegyvernek minősül. Pedig a szabályok szerint horgolótű kézipoggyászban felvihető a gépre, mivel a vége tompa, nem is igazán tudnék leszúrni vele senkit. Szóval a repterek hozzáállása elég szexista: szerintük csak az idős hölgyek horgolhatnak, más nem.

Ha már szexizmusról beszélsz: mennyire nemhez kötött a horgolás Svédországban?

Ott is inkább az idősebb nők hobbija, a férfi barátaim közül én vagyok az egyetlen, aki horgol, a barátnőim között viszont vannak, akik hobbiszinten űzik. Ott általában úgy reagálnak, hogy milyen menő, és nem csinálnak belőle ügyet. Úgy látom, hogy azok, akik kategorikusan kijelentik, hogy ez vagy az nőies vagy férfias tevékenység, általában bizonytalanok a szexualitásukban vagy a társadalomban betöltött szerepükben. Az ilyen emberek mondanak ilyeneket is, hogy „férfi vagyok, úgyhogy nem horgolok”. Én meg pont azt mondom, hogy férfi vagyok, tehát horgolok – ahogy a nők is nyugodtan megjavíthatják a kocsijukat, ha elromlik.

Még több képért kattints a gombára!

Kb. egy évtizeddel ezelőtt kezdtél horgolni. Hogyan?

Van egy nagyon jó barátom, akit tanítottam is, a szakdolgozatának voltam a konzulense humán ökológia szakon (Carl 2010-ben doktorált humán ökológia szakon Svédországban). Nagyon sokat horgolt, de a férje nem igazán volt fogékony rá. Egyszer csak azzal állt elő, hogy figyelj csak, Carl, megtanítalak horgolni, mire mondtam neki, hogy persze, rendben. És megtanultam. Hálából megmutattam neki, hogyan kell megszerelni a régi játékautomatákat. Miközben elkezdtem horgolni, azon morfondíroztam, hogy szeretem a videójátékokat és a játékautomatákat is. Kultúrtörténeti szempontból nagyon érdekelnek. 

Ezért már rögtön az első alkalommal videójáték-karakterekre állt rá a kezed?

Azt hiszem, az első horgolásom egy Space Invaders-figura volt, de nem sikerült túl jól, mert szétesett. Aztán valahogy rájöttem a helyes technikára, amiről fogalmam sincs, hogy mennyire egyedi. Nem tudom, hogy mások is horgolnak-e ebben a témában. Rengeteg ember horgol elképesztő dolgokat, láttam például Pacman-alakú sapkát a neten. Nagyon bonyolult dolgokat nem csinálok, így is kb. négy óra munka megcsinálni egy apró space invadert vagy egy apró fülbevalót. 

Még több képért kattints a baloldali horgolótűre!

Ma is sokat játszol videójátékokkal és játékautomatákkal, vagy már inkább a nosztalgia hajt?  

Érdekes az a pillanat, amikor hirtelen a kultúra szerves részeként kezdünk el tekinteni dolgokra vagy jelenségekre. Ez általában 20-30 évvel az adott jelenség megszületése után történik: 35 év telt el például azóta, hogy a Space Invaders megjelent, és csak mostanában kezdett popikonná válni. Függetlenül attól, hogy valakinek tetszik vagy sem, az újságokban ugyanott jönnek le a játékkritikák, ahol a könyv- és a filmkritikák. Az emberek ismerik a játékok karaktereit, a közös kultúrtörténet részeivé váltak, ami azért is vicces, mert a maga idejében ez kifejezetten a trash kultúra tárgykörébe tartozott. Svédországban van három nagy játékautomatám. Páran megalapítottuk a Svéd Játékautomata Szövetséget, aminek már nagyjából tízezer tagja van. Gyűjtjük és helyrehozzuk a gépeket, adjuk-vesszük őket és többen közülünk játszanak is rajtuk. Én személy szerint nem igazán játszom, inkább annak örülök, hogy megóvjuk őket. Ez pont olyan, mint amikor valaki régi autókat gyűjt.

Szóval egyszerre hajt a technikai és kultúrtörténeti érdeklődés.

A legérdekesebb az egészben az, hogy műtárgyakat készítünk virtuális karakterekből – és ezt csinálja az Invader nevű graffitis is Franciaországban. Manapság az emberek többsége szinte csak virtuálisan dolgozik, virtuális valóságban él, és alig csinál valamit a két kezével. Ezek a karakterek, a Space Ivader, Bomb Jack vagy a Pacman sosem léteztek igazán, a valós világban. És az Invader nevű street artos - és talán én is - pont az ellenkezőjét csinálja: a virtuálisat alakítja át valóságossá. Ha az ember ide-oda váltogat, a virtuálisból a valóságba és vissza, az olyan, mintha a Google-fordító előtt ülne, és két nyelv között fordítana. Ezt persze akár tovább is lehet gondolni, lehetne például csinálni egy videojátékot a horgolt karakterekkel. 

Mi volt a kedvenc játékod?

Azt hiszem, hogy a Pengo, amiben pingvin vagy, aki jégtömböket tologat.

És mely játékok figuráit horgolod legszívesebben?

Mindig ugyanazokat a játékautomaták és a videojátékok világából.  Ha vonaton vagy repülőn ülök, legtöbbször egy space invadert, aminek a technikáját kívülről tudom, annyiszor horgoltam már. Nem mintha nagyon erős személyes kötődésem lenne hozzá, inkább azért, mert ezt a legegyszerűbb elkészíteni. Plusz mert nagyon fontos: az eredeti Space Invaders 1978-ban került piacra Japánban. Ez volt az első olyan játék, ami tömegpiaci termékké vált, megjelent a biliárdtermekben, kompokon és más közterületeken.

Kattintásra még több fotó!

A horgolás számodra kilépés a hétköznapokból?  

Kutatómunkát végzek a CEU-n; hároméves posztdoktori kutatói ösztöndíjat kaptam. Előfordul, hogy hullafáradtan érkezem haza a munka után, ilyenkor egyszerűen muszáj csinálnom valamit kézzelfogható dolgot. Magamnak eddig csak egy sapkát és egy sálat horgoltam. Az elkészült figurákat felrakom otthon a falra, de a többségét elajándékozom. Szinte minden barátomnak van már legalább egy vagy két horgolt space invadere vagy egy Goombája a Super Marióból. Ja, és fönt vagyok a Couchsurfingen, minden vendégemnek szoktam adni búcsúzóul egy-egy figurát. 

És most már jótékonykodsz is velük.

Svédországban támogatok egy szervezetet, ami bántalmazott nőkön segít. Amikor két évvel ezelőtt elkezdtem dolgozni Budapesten, rájöttem, hogy egész jó fizetést kapok, ezért úgy döntöttem, hogy egy részét adományként a hasonló profilú Patent Egyesületnek adom. A horgolással soha nem kerestem egy fillért sem, a teljes bevétel, ami a mostani kiállítás alatt az eladásokból bejön, egyenesen megy a Patenthez. Amúgy nincs semmi különösebb ambícióm a horgolással, ha lenne, akkor valószínűleg nem élvezném ennyire. Ha meg még másoknak is tetszik, az fantasztikus!

Carl Nordlund kiállítása december elejéig látható a Printában.