Gombold újra! 2012 - fotó: Mudra László [origo]

A Design Terminál harmadik alkalommal hirdette meg a Gombold újra! pályázatot. Most azonban cseh, lengyel, szlovák és magyar kulturális értékek által ihletett pályamunkákat vár.

A Gombold Újra! Közép-Európa a régió szellemi örökségére, illetve a négy ország közös kulturális identitására irányítaná rá a figyelmet - áll a Design Terminál keddi sajtóközleményében. "2013-ban a tematika nemzetközivé tétele mellett döntöttünk, és Gombold Újra! Közép-Európa néven írjuk ki a pályázatot. A cél az, hogy a kreatív iparágak területén erősítsük a regionális együttműködés gondolatát, és hogy a feltörekvő közép-európai tervezők a nagyközönség mellett a nemzetközi divatipar látóterébe is bekerüljenek. A záróeseményen - a versenyen kívül - vendégül látjuk négy ország, Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia fiatal divattervezőit is, hogy bemutassák 2013/2014 őszi-téli kollekcióikat" - olvasható.

A jelentkezők „Newcomers” és „Oldhands” kategóriában indulhatnak, mindkettőben választhatnak az öltözékkollekció, illetve a kiegészítő kollekció tervezése közül. A pályázók feladata, hogy közép-európai (cseh, lengyel, magyar, szlovák) kulturális értékek által inspirált, ugyanakkor a mai ízlésnek megfelelő, kimagasló színvonalú ruhadarabokat, vagy kiegészítőket tervezzenek. A megadott inspirációs forrásokból kiindulva 5 darabos kortárs öltözékkollekcióval vagy kiegészítő kollekcióval pályázhatnak a résztvevők.

Ács Zoltán, a Design Terminál kreatív igazgatója a keddi sajtótájékoztatón hangsúlyozta, hogy a következő két-három szezonban Közép-Európa fontos inspirációs forrás lesz a világ nagy divatházai számára, így a pályázat idei tematikája nem is lehetne aktuálisabb.

A pályázaton való részvételhez 2013. április 2-ig a www.gomboldujra.hu oldalon kell regisztrálni, és a pályázati anyagokat feltölteni.

Central European Fashion Days

A Gombold újra! Közép-Európa záróeseményét 2012. június 8-án szombaton rendezik meg a Millenárison. A program magában foglalja majd a Gombold újra! Közép-Európa pályázat döntőjét, a régió országaiból meghívott tervezők bemutatóját, a szakmai konferenciát és vásárt is.

"A záróeseményt Central European Fashion Days néven vezetjük be a nemzetközi közönség körében. Célunk, hogy a jövőben a meghívott tervezők bemutatója, valamint a verseny nemzetközi tematikája és zsűrije mellett a pályázat résztvevői köre is nemzetközivé váljon, ezzel létrejöjjön egy minden elemében regionális jelentőségű, új divatesemény. A Central European Fashion Days ezzel középtávon alkalmassá válhat a magyar és más közép-európai tervezők nemzetközi bemutatkozására, egyúttal növelheti Magyarország és Budapest esélyeit a régió kreatív ipari csomópontjának címéért folytatott versenyben" - írja a Design Terminál.

A Gombold újra két korábbi kiadásáról ebben és ebben a cikkben írtunk.