Pénteken indul a Budapest Design Hét, az eddigi egyetlen komoly láthatóságot biztosító hazai designfesztivál. Az idén jubileumi, tizedik évébe érkező rendezvény főként magának állít referenciát, hiszen a programok szerkezete az elmúlt években kialakult osztásokhoz képest nem sokat változott, illetve a kötelező jelleggel meghívott "sztárdesigner" még mindig valamiféle rejtett provinciális énképet sejtet, vagy legalábbis zavart arra nézve, hogy milyen módon válhatunk aktív szereplőivé egy nemzetközi színtérnek.

A curated by Atelier irányításában készült egy újabb képsorozat, érdemes megnézegetni. Vanessa Axente az új tárgyközpontú fotó kulisszái között vizsgálgatja a világot, ahol egy pohár víz elegendő a valóság kijátszásához.

Az álmok közvetlenül ébredés utáni rögzítését számos telefonos alkalmazás igyekszik korszerűsíteni. A tároláson túl egyre izgalmasabb dolgok foglalkoztatják ezeket az appokat, és anélkül kapálgatnak a tudatalattinkban, hogy nagyobb erőfeszítéseket kéne tennünk érte.

A 6. Crosstalk Video Art Festivalon mutatkozott be az év egyik legizgalmasabb magyar épületvideója, ami a budai hegyek forró betonbunkereiben élő törzsek sistergő-sercegő poszthumán kommunikációját rögzíti.

Nem kell ahhoz Fransico Lópeznek lenni, hogy valaki meg akarja figyelni, a városi mechanikus zajok milyen ritmusokká állnak össze, vagy olyan megastruktúrák mint egy függőhíd milyen frekvencián rezegnek a rajtuk bonyolított forgalomtól.

A németországi alapítású ZA Architects tervezőiroda szűkös konzervépítmények helyett barlangokba küldené a Marslakókat.

A POS1T1on most már második éve megbízhatóan csípi ki magát a London Design Festival idejére, tavaly a főként befektetőktől hemzsegő 100% Design vásáron kaptak helyet, most viszont a legújabb LDF tényezőre, a designjuctionre időzítették új bútoraik premierjét.

A háborús övezetek egy egészen szokatlan irányba mozdították a kreativitást, és egy szűken vett technológiai párbeszédtől elemelkedve egyre több formatervező ébred rá, hogy az életmódbeli sajátosságként kezelt háború megköveteli a maga mindennapi eszközeit is. A kedvesebb formatervezők figyelme tehát védelmi eszközökre irányul, amelyek teljes egészében nélkülözik a riasztó háborús esztétikát.

Fegyverrel pózoló honfitársaink láttán érdemes lehet átgondolni, hogy ezek a trendek át fognak-e szivárogni a tényleges felhasználói területre, vagy egyáltalán miként lépnek ki abból az ellentmondásból, hogy a háborúban biztosított technológia általában nem a civilek előjoga.

David Steiner azt állítja, hogy az önállátás nem az asztali 3D printerekkel kezdődik, hanem esetleg azzal, ha a mikróban gőzöléses fahajlításra alkalmas eszközre ismerünk.

Az alábbi videót nagyjából egy hete próbáljuk kiverni a fejünkből sikertelenül, a kanadai Mike Pelletier ugyanis pár algoritmussal a poklot nyitja ránk.