Az alábbi videót nagyjából egy hete próbáljuk kiverni a fejünkből sikertelenül, a kanadai Mike Pelletier ugyanis pár algoritmussal a poklot nyitja ránk.
A Parametric Expression egy nyílt forráskódú tervezőprogrammal készült, amiben androgün babákon lehet tologatni a paramétereket, izomtónusokat szerkeszteni, és eszerint alapvető grimaszokat kódolni, amelyeket mélyen emberi és utánozhatatlan mozdulatsornak képzelünk.
A robotikát persze régóta foglalkoztatja az emberi jellegzetességek kódolhatósága, és az ezzel jelentkező hibafaktorok, melyeken szép, freudiánus fogalmakkal babrál tovább. A videó ötletét adó uncanny valley – szabadon fordítva paratartomány – az az észlelési hézag, a robotok emberszerű viselkedése által keltett szorongás, amikor az utánzás mértéke visszatetszően tökéletes. Az elmélet nagyjából ebben az övezetben kezeli a zombikat is, csak a visszatetszés mértéke itt egész más irányban leng ki.
Mike Pelletier tehát a paratartományban mozog, és legfőképpen az érdekli, hogy miként lehet kitartani azt, mi történik akkor, ha a kognitív disszonancia berobban, és kifeszítve marad. Az történik, hogy a lemezkés bőrű, vicsorgó babák arca egy véres biomasszaként nyílik fel, a követhető emberi gesztusokból szilánkfejű démonok virágoznak ki.
