Kim Willoughby grafikus, a Daily Mail újságírója és a legjobb ír designtermékeket szemléző This is Állain blog szerzője. Dublini találkozásunkkor épp a saját print stúdióját alakította ki. 2013 júniusáig az írek az aktuális EU-elnökök, interjúnkból kiderül, hogy állnak a design terén, mi lett a recesszió következménye náluk, illetve hogy van-e tőlük mit tanulnunk Magyarországon.

A blogod neve This is Álainn: az álainn írül gyönyörűt jelent. Szándékosan keverted az angolt az írrel, amikor ezt a nevet választottad?

Az ír nyelvben tudtommal nincs szó arra, hogy design, mivel ez egy nagyon régi nyelv. Az iskolában mindenki tanul írül, de senki sem használja, viszont arra gondoltam, jó lenne egy ír utalás a címben. Elég absztrakt név ez, de a designblogok amúgy is előszeretettel választanak absztrakt neveket.

A blogodon azokat az ír designtermékeket mutatod be, amik megtetszenek neked. Hogyan szelektálsz?

Mivel egyedül csinálom a blogot, valamennyire tükrözi az ízlésemet, még ha magamnak nem is vennék meg mindent, amiről írok. Ám ha úgy gondolom, hogy jó a design, akkor berakom a blogba. Igyekszem minden tárgyat megnézni, mielőtt írok róla.

Közel egyéves a blogod, villámgyorsan népszerű lett.  

Amikor egy évvel ezelőtt felmerült a blog ötlete, épp a karácsonyi ajándéktippek rovaton dolgoztunk a Daily Mailnél, ami elég hektikus munka, mivel mindig az utolsó pillanatra van kész. Pont ekkorra ért be az a mozgalom, ami arra bíztatta az embereket, hogy helyi, ír termékeket vásároljanak. Végül a nagy rohanásban olyan ír designereket ajánlottunk, mint Orla Kiely vagy Louise Kennedy, akiknek már egyáltalán nincs szükségük reklámra, hiszen befutott tervezők, mindenki jól ismeri őket. Mindeközben persze tudtam, hogy van egy csomó remek designer, akiknek jól jönne a hírverés és jobban is passzoltak volna ebbe a „lokális” kategóriába. Úgyhogy megkérdeztem a Daily Mailt, mi lenne, ha csinálnék egy Irish Gift Guide-ot (ír ajándékkalauz), amiből lett a blog és egy rendszeres heti sorozatom a Daily Mailben az ír designról. Az embereknek egyébként nem nagyon van ideje hosszú szövegeket olvasgatni a neten, ezért a blogomban igyekszem követni a "sok kép, kevés szöveg" elvét. 

Mennyire követik az ír designek és crafterek (utóbbira talán a legjobb magyar fordítás az egyedi készítésű termékek alkotói - v.b.) a nemzetközi trendeket?

Szerintem kezdünk végre eltávolodni attól a klisétől, hogy itt minden tweed, azaz gyapjúszövet és gyapjúpulóver; és kezd láthatóvá válni, hogy nálunk is jelen vannak az aktuális nemzetközi design irányzatok. Nem tudom, mennyiben követés ez, de az biztos, hogy a nemzetközi trend az ír designerekre is hatással van. És abban is biztos vagyok, hogy van pár elképesztően tehetséges ír designer, akik meg a világra vannak hatással.



Ír gyapjúkabát a Si + Lu nevű tervezőtől (Forrás: This is Álainn)

Említetted a hagyományos ír designt. Van még hatása a kelta-ír örökségnek a kortárs designra? Érezhető még egyáltalán bármilyen kapcsolódás a most születő tárgyakon?

Főleg az Egyesült Államokban van erre nagy kereslet, ahol az ír designt valóban a kelta keresztekkel, csomózott mintákkal, szóval a kelta-ír művészettel azonosítják. Nem is túl egyszerű eltávolodni ettől, hiszen az örökségünk része. Ugyanakkor az elmúlt öt évben jó volt látni, hogy az ír design olyan vonala került előtérbe és tört be a piacra, aminek semmi köze a kelta örökséghez. A London Design Weeken novemberben például tíz nagyon erős ír tervező vett részt, és a munkájuk semmiben sem emlékeztetett arra, amivel korábban az ír designt azonosították.

Amúgy meg a világ craft-színteréről általánosságban úgy gondolom, hogy az Etsy révén hirtelen mindenki kézműves lett, amiből automatikusan következik, hogy sokkal több mindenki válik egyszeriben láthatóvá Írországból is. Még egy fontos dolog: az írekre nagy hatással vannak a második generációs bevándorlók, ami szerintem nagyszerű. Miközben a tervezők után kutattam, azt vettem észre, hogy a lengyelek és általában az itt élő kelet-európai közösségek csodálatos kézműves dolgokat hoznak létre. A tevékenységük pedig pompásan keveredik a kultúránkkal. Az elmúlt öt évben nagyon felpörögtek itt a dolgok, ami a designpiacokat és -fesztiválokat illeti. Egy robbanás volt Írországban.

A kelet-európai régió, de Izland példája is azt mutatja, hogy az elmúlt 4-5 évben jött valamiféle fordulópont. Van erről elméleted, hogy miért éppen ekkor?

Ha csak egyetlen okot kellene említenem, akkor a technológiát mondanám: Facebook, blogok, YouTube és főleg az Etsy. Az interneten mindenki jóval azelőtt megjelenhet, hogy igazán ismert tervezővé válna. Ha valaki valami újat talált ki, korábban is mindig a piacon tesztelte a hatást. A piac korábban a kis falusi piac volt, mostanra viszont a szerepét az online piac vette át. Négy-öt évvel ezelőtt született, majd erősödött meg a Facebook és a Twitter. Mindkettőnek hatalmas befolyásoló ereje van: remek marketing-eszközökké váltak, egyrészt a terjesztésben, másrészt abban, hogy segítségükkel könnyű felvenni a kapcsolatot a többi eladóval, designerrel és a nagyon aktív online designközösséggel. Ezek mellett sok ír tervezőnek fontos igazodási pont és inspirálódás is egyben a notonthehighstreet.com, ami az elmúlt években hatalmas online piaccá nőtte ki magát. És bár főleg az angol piacra koncentrál, egy csomó ír tervező is jelen van ott.

Amúgy ha egy új irányzat megjelenik Londonban, általában egy év csúszással ér ide, Dublinba; New Yorkból pedig olyan két-három évig tart, míg átér a vízen.

Mennyire erős még a brit hatás? Jellemző még az a forgatókönyv, hogy ha valaki valamilyen nagy dobásra készül, inkább átköltözik Angliába, hogy ott valósítsa meg az ötletét és önmagát? 

Azt látom, hogy most már Írországban is nagyon jó a designoktatás, például ott az NCAD Dublinban vagy a Limerick College of Fashion Limerickben, de van egy remek iskola Dún Laoghaire-ben az Institute of Art, Design and Technology. Persze a mastert, a doktorit vagy a szakmai gyakorlatot egy csomóan csinálják Londonban vagy New Yorkban. Mert ahhoz, hogy az ember valóban elsajátítsa a mesterségét, jobb ha mondjuk egy nagy divatház szárnyai alatt sajátíthatja el a szakmai fogásokat. Ezután van, aki hazajön a friss tudással, van, aki nem. Van például jó pár olyan brand, ami ír-angol közös márka. És valóban sokan maradnak Angliában, hogy ott bontakoztassák ki a karrierjüket, mint például az említett Orla Kiely, aki itt végzett a NCAD-n vagy Philip Treacy, aki egy nyugat-írországi kis faluban született, de ma már ízig-vérig brit (főleg elképesztő kalapkreációiról ismert, megrendelői között Sarah Jessica Parker, Grace Jones, Lady Gaga, Kim Catrall és a brit királyi család). De évekkel ezelőtt még, amikor Orla Kiely vagy Philip Treacy jártak az NCAD-re, nem nagyon volt más választásuk, mint hogy dobbantsanak. Időközben azért sokat változott a helyzet.

Chris Judge illusztrációja (Forrás: This is Állain)

A hagyományos gyapjútermékek mellett nagyon erős a kézzel készített, egyedi vagy kézműves termékek jelenléte Írországban. Ennek az az oka, hogy nincs jelentős ipar vagy más áll a háttérben?

Inkább valami olyasmiben kell keresni az okokat, hogy megjelent egy nagyon erős nosztalgia a szövés iránt. Ez pedig az ír imázsnak amúgy is nagyon erős része. Van két cég, amelyek épp azon fáradoznak, hogy upmarket brandként illetve heritage tweed márkaként (itt a heritage kifejezés olyan speciális szövetkaraktert jelöl, aminek tervezésekor a régi tradíciókat, természetes színeket, textúrákat/rusztikusságot, vidéki tájat stb. használják kiindulásként) pozicionálják újra a termékeket. Az egyik ilyen brand a Penguin, a másik Country Gentry, fiatal hipszter fiúk tweed dzsekiben. És van a Molloy & Sons nevű márka, akik a mai napig kézzel szövik saját tweed gyapjúszövetüket, miközben ők is megváltoztatták marketing-stratégiájukat és magasra pozicionálták a márkát.

Ha valaki Írországban olyasvalamit szeretne készíteni, aminek nincs köze a gyapjúhoz, hatalmas költségekkel kell számolnia. Ez egyfelől nagy fejtörést okoz a designereknek, másrészt a manufakturális hozzáállást erősíti. Az előállítás itthon túl költséges, ezért sok designer itt tervez ugyan, de kiszervezi a gyártást. Itt van például a jegyzetfüzeted: Ursula Celano tervezte, aki egy ír designer, és néhány niche terméke, mint a füzeted, valóban itt készül, de vannak pl. ugyanilyen mintával ellátott műanyag kötényei vagy a konyhai kesztyűi, amiket nem itt gyártat, mert az már nagyon drága lenne.

És még egy dolog nagyon erős nálunk: a recesszió szülte az upcycling-mozgalmat. Most minden úgy néz ki, mintha egy antikváriumból vagy turkálóból került volna elő.

A Rocker Lane Workshop upciklált asztala (Forrás: This is Állain via rockerlaneworkshop)

A vintage is virágkorát éli.

Igen, és ez is ide vezethető vissza. Írországot az óriási iramú gazdasági fejlődést követően - amit Kelta tigrisnek hívtunk – nagyon megrázta a válság. 2008 előtt semmi sem volt drága: ha valami tönkrement, azonnal vettünk helyette egy másikat. Mindezek után nagyon jó látni ezt az upcycling trendet, aminek a lényege, hogy ne dobjuk el a dolgokat, használjuk inkább fel valami másra. Ebből egy csomó újítás származik.

Mik az éppen futó - A History of Ireland in 100 Objectshez hasonló - legizgalmasabb design események vagy kezdeményezések?

2011 a kézzel készített minőségi termékek éve volt Írországban, akkor viszonylag sok pénz áramlott oda. De Írországban jelenleg nincsenek jelentős pénzek. Vannak művészeti célokra felhasználható források, de ezek nagyon limitáltak. A novemberi Irish Design Week minden évben egyre nagyobb lesz. Van az OFFSET nevű fantasztikus design-konferencia, amit minden év áprilisában szervez három ír srác. A TED modelljén alapul, és nagy nemzetközi előadókat hoznak a reklámiparból, az illusztrátorok és a számítógépes játéktervezők közül. Egyre nagyobb közönséget vonz az egész világról. És van még a PIVOT Dublin is, akik az ír designt támogatják és népszerűsítik a világ felé.

Electronic Sheep (Forrás: This is Álainn via electronicsheep)

Kik az aktuális kedvenceid?

Az Electronic Sheep nagy kedvencem, amelynek mindkét tagja ír designer, csak kétlakiak, Londonban és Dublinban is jelen vannak. Nagyon aktuális kötöttáruban utaznak, menő oversize sálakat készítenek, trükkös grafikákkal, egyikük grafikus, a másik kötöttáru-tervező. Aztán van egy Rocker Lane Workshop néven futó upcycling-alkotópáros, akik csodálatos bútorokat újítanak fel fából, a nagy étkezőasztaloktól kezdve a hintaszéken át a szakácskönyvtartókig. És van egy csomó remek ékszerkészítőnk is, a Coldlilies össze is gyűjtötte őket: ez egy ír ékszerekre specializálódott gyűjtő site kb. 15 tervezővel. Nagyon kortárs, bármelyik piacon megállnák a helyüket, főleg mert egyikükről sem ordít, hogy „ír vagyok!”.