Fotók: Kővágó Nagy Imre
Egy város entrópiája címmel nyílt válogatás a Műcsarnokban Európa egyik legnagyobb képzőművészeti magángyűjteményéből. Julia Stoschek, a nevét viselő düsseldorfi kollekció alapítója és szervezője a megnyitó legérdekesebb jelensége volt, egy vérvörös miniruhában egy személyben jelezte, hogy videóműveket gyűjteni szexi. (A fenti képen épp egy másik ruhát hord.)
Stoschek érdeklődése az idő-alapú médiumokra összpontosul, olyan videóművészeti és/vagy újmédia munkákra, amelyek időben bontakoznak ki, ez annyit jelent, hogy étlen-szomjan akár egy napra is beragadhatunk a múzeumba.
Az ezzel járó klausztrofóbiát némileg enyhíti, hogy a szervező témának köszönhetően nagyvonalúan osztott terek, egész falhosszak állnak a munkák rendelkezésére. Az urbanizációhoz, a városi terekhez fűződő emberi viszonyok és művészeti állásfoglalások több generáció médiamunkáival teremtenek újabb értelmezést a düsseldorfi kollekciónak, melyet minden évben új külsős helyszínen mozgatnak meg.
Julia Stoschek a Das Modellnek elmondta, hogy a videóművekkel töltött hosszú múzeumi órák jogosultságát a leválogatottt tartalomban látja, és szerinte elég erősen keresik a látogatók azokat a bemutatókat, melyek egy témát egy már készen gőzölgő válogatással járnak körül. Stoschek hozzátette, ha a látogató ki akar kapcsolódni a múzeumban, akkor az idő-alapú médium ehhez tökéletes partner, könnyen be tud rántani.
Az idei témát olyan művészek portfóliója adta, mint például az amerikai Gordon Matta-Clark, aki szisztematikus épületlyuggatásairól vált ismertté. Elhagyatott épületek homlokzati és belső falait is úgy vájta ki, mintha dinnyét lékelne, a szabályos kör mögött egy kibelezett épületbelső éktelenkedett. A túlzott urbanizációs törekvéseket bíráló épületkivágásokat dokumentálta, ezekből a filmekből láthatunk többek között válogatást a kiállításon.
A kissé poros, és témájukban ismerős videók mellé szerencsére olyan munkák is kerültek, melyek a Műcsarnok tényleges és kulturális tereivel lépnek kapcsolatba. Ilyen Clemens von Wedemeyer Lángoló Múzeum című, egy háromszöget záró videóinstallációja, mely az apszis teljes terében működik. A faltól elemelt, háromszöges kompozíción egy éjszaka a múzeumban sztori fut, a nem-helyeken barangoló múzeumőr sokszor olyan, mintha a Műcsarnok tudatalattijában mozogna.
De legalább ilyen találat a historizáló előtérbe helyezett Helen Marten CGI animáció is, a Robert Venturi építészettörténetére kevert hiphop, igaz, indításnak kicsit erős, ezért inkább itt megosztjuk.
Stoschek egyébként nehéz szívvel fordul az ilyen megosztásokhoz, de nekünk is elmondta, az a legfontosabb, hogy az általa gyűjtött alkotások is mindenki számára hozzáférhetőek legyenek. Állítja, hogy múzeumi környezetben a művek teljesen más feltárási lehetőséget adnak, és valóban: Helen Marten pszichotikus animációja kevessé értelmezhető a Műcsarnok kijózanító valósága nélkül.
Az Egy város entrópiája című kiálítás február 23-ig nézhető meg a Műcsarnokban.
