Fotó: Tuba Zoltán [origo]

Évente pályázatok, workshopok és kiállítások, illetve sok magyar tervező veti bele magát a szuvenír alkímiájába. Hasonlóan tett az egykori bankrabló, Ambrus Attila is, akinek a keze alól származó, 5500 forintos kerámia viszkisflaska maga a modern mítosz. A 90-es évek nosztalgiája, a határokon túlra is elérő hírnév izgalmas sztorija ugyanúgy megvan benne, mint a bulvár népére rátapintó önreflexió. A feltételes szabadlábon levő Ambrus Attila lendületesen, egészséges humorral építi a vállalkozását, saját Facebook-oldala is van. Elmentünk dunaharaszti műhelyébe, hogy megnézzük, hogyan áll az egykori viszkis rablónak az alkotás. Szerinte a bankok iránti ellenszenvnek köszönhető, hogy a vásárban kezet fognak vele az emberek.

Honnan indult a keramikus pályád, korábban is foglalkoztál már ilyennel?

Annyi közöm volt az agyaghoz, hogy egy darabig sírásó voltam. Semmi más, talán annyi, hogy Erdélyből jöttem és ott Korondon egyszer vettem egy vázát, ami két nap múlva teljesen eláztatott mindent, mert rendes máz helyett cipőpasztával volt beszínezve. Akkor megfogadtam, hogy ha az életben esetleg ezzel foglalkozom, majd akkor igyekszem tisztességesen dolgozni, tehát nem akarok senkit becsapni.

Még több képért kattints a maszkra!

Mikor döntöttél úgy, hogy ebből akarsz megélni?

Amikor bekerültem a börtönbe, két választásom volt: vagy megőrülök, vagy csinálok valamit. Akkor éppenséggel ez a suli volt, párhuzamosan csináltam ezt a középiskolával, aztán a főiskolával. Mivel mint bankrablót nyugdíjaztak, úgy gondoltam, ideje a jó oldalra állnom, tehát megpróbálok ebből megélni. Nagyon nehéz a keramikus szakma és nem csak én panaszkodom, de összességében azt gondolom, hogy ha az ember szorgalmasan dolgozik, akkor meg tud állni a lábán. Gyakorlatilag halott mesterség, mivel a kínaiak mellett nem maradt konkurencia. Mégis igyekszem folyamatosan fejleszteni magamat, például amikor kijöttem a börtönből, egyből elmentem egy keramikus lányhoz tanulni.

Mi az, amivel a legszívesebben töltöd itt a műhelyben az idődet?

Készítek viszonylag nehéz dogokat, amiket macerás megcsinálni, mint például ezt (lásd lent), megrendelésre egy pókeres csajnak. De a lényeg az, hogy vannak olyan munkák, amiknél nagyon oda kell figyelni, mint egy padlóváza vagy egy tízezer forintos máz. Élvezem a kísérletezést – ha sikerül. Ha nem, sikerül akkor szentségelek, ez ezzel jár.

Kattintásra galéria nyílik!

Többfajta maszkot készítek meg egy-két vázám maradt, mert most voltam vásározni Kecskeméten és ezek maradtak. Egyedi dolgokat próbálok csinálni meg általában rendeléseket teljesítek. A lovasszobor még nem megy, de rajzról sok mindent le tudok másolni. Lényegében minden művész valamilyen szinten másol. Kell másolni, mert különben nincs ihlet, amihez aztán az ember maga ötleteit is hozzáteheti.

Mégis többségében mintára készülő, egyforma flaskákat látok a műhelyben. Mi a célja a bankrabló és a Rózsa Sándor képével ellátott tárgyaidnak?

Ezt brahiból találtam ki a börtönben, hogy ilyen kis szuvenírt készítek majd, de ezeket is viszik leginkább, meg a söröskorsókat, poharakat, mert ezek barátibb áron vannak. Nyilván kicsit ilyen személyi kultusz jellege van ennek, de nem is ez a lényeg, hanem az, hogy viccesen akartam megfogalmazni a dolgokat. A rózsasándorosban is ott van a nosztalgia, ez a kép róla a kufsteini fogsága alatt készült; a srácok a börtönben segítettek a megrajzolásában, mert az én rajzkészségem nem olyan jó.

További izgalmas képek a flaskákra kattintva jelennek meg

Gyakorlatilag van itt mindenféle szín, van magyar, angol, rovásírásos változat, hogy mindenki kedve szerint válogathasson. Ezeket most szedtem ki a kemencéből, félkész állapotban vannak. Öntőmasszából készítem őket, de így is rengeteg meló van velük: belülről is ki kell mázazni őket, dugóval kell ellátni. Van több máz, amivel kísérletezgetek de már az őrültség határán vagyok a sok színtől. Egy normális keramikus 3-4 színnel dolgozik, én a választék miatt jóval többet használok. Van, hogy a kísérletezés nem jön össze, például legutóbb 50 darab ment tönkre, mert a rétegesen felvitt mázak hőtágulása nem volt egyforma, de ezt a szép mustárbarnát is úgy hoztam össze, hogy elfelejtettem átszűrni és szemcsés lett.

Hogyan éled meg a vásározást? Az országban több helyen jártál már, az ismertség pedig lehet jó is és rossz is.

Elsősorban annak köszönhetem, hogy sokmindent eladok, mert ismerik a nevemet az emberek. Rengeteg erőt kapok abból, hogy odajönnek emberek és kezet fognak, de nem tudom miért szolgáltam rá. Általában a bankok iránti ellenszenvvel tudnám ezt magyarázni. Én poénból 1999-ben azt mondtam a bírónőnek, hogy engem egyszer még visszasírnak! Nyilván nem láttam ezt előre, de a gazdasági helyzet végül így alakult. A vásározás maga viszont cigányélet: bepakolsz, mész, kipakolsz, jönnek az emberek és estére mindig elfáradok. A karácsony pörgősebb időszak, de van, hogy így is alig lézengenek a vásárokban, mert akik eljönnek, azoknak sincs pénzük.

Kattints Ambrus Attilára!

Mi a hosszú távú terved keramikusként?

Ki tudja, lehet hogy nekem már nem érdemes tartós tejet venni. Az is lehet hogy nem érem meg még a következő 20 évet sem, a börtönben például állandóan szállt a por és az ólmos mázakat is szájjal fújtam rá a kerámiákra. Ez van, mindig azt tartottam, hogy ha már csinálsz valamit, azt csináld jól. Itt lakom fent, a házat bérlem egy csapattársamtól, akivel régen Erdélyben együtt korongoztunk. Lejövök a pincébe és néha van, hogy huszonnégy órát itt vagyok, hogy teljesen tele tudjam rakni a kemencét, de éjjel például nem mázazok, mert nem akarok a kompresszorral zajongani a szomszédoknak. Hétközben dolgozom, hétvégén lemegyek árulni vásárokba. Bejelentve dolgozom egy cégnél, fizetem a TB-t - azt szoktam mondani, kétmillió alatt nem akarok hibázni.

Kóbor Hanna Johanna

Kövesd a Das Modellt a Facebookon is!