Fotó: Steven Klein, Vogue, September 2013

Még mindig nem jelent meg hivatalosan a Goggle Glass, de már minden felmerülő személyiségjogi, technikai és üzleti aggályt kitárgyaltak körülötte, kirándultatták a Yosemiti Parkban, vagy éppen a New York-i metrón vegyültek vele, vegyülős kötöttsapkában.

A pornóipar első számú alkalmazásfejlesztője, a MiKandi már összehozott egy a szemüveggel felvett, felnőttfilmes tartalmat is, de a vállalatnak még mindig azt a legnehezebb kommunikálni, hogy a Google Glass ruhával is mutat valahogy. Ezt a problémát Diane von Furstenberg is kezelésbe vette, aki a 2013 tavasz-nyári kollekcióját a szemüvegben vonuló modellekkel mutatta be.

Fotó: Steven Klein, Vogue, September 2013

Most pedig az amerikai Vogue szeptemberi lapszámában láthatunk egy szimpatikus probálkozást, a szemüvegeket a texasi rozsdavilllához, Robert Bruno házához kirándultatták. A Verge.com szerint egy jóindulatú, de viszonylag kontraproduktív kísérletet láthatunk, a ronccsá mart ház mellett kellemetlen felderítő alakulat masírozik, és az egyedüli szereplő, aki nem viseli a Google Glasst leginkább halottnak tűnik. Persze nem ez a legnagyobb fenntartásunk, hanem az, hogy az utópiába költöztetett termék így nem annyira alkalmas a szoktatásra.

Fotó: Steven Klein, Vogue, September 2013

Ezzel szemben mi értékeljük a Vogue igyekezetét, mert a fantasztikus erőfeszítéssel megépített bogárháznak rettentő jól állnak a puha, élénk színű nagykabátok, a neoviktoriánus részletek és a darabos mozgású babák pedig valójában sokkal közelebb vannak a Google Glasshoz, mint a kötöttsapkázás.

Fotó: Steven Klein, Vogue, September 2013

Egész egyszerűen azért, mert egy esetlen, eltúlzó megjelenéssel állunk szemben, ami még egyáltalán nem találta meg a helyét a jelenkor esztétikájában. De talán nem is baj, úgy kevésbé vennénk észre.