Fotó: Puklus Péter

Elindult egy magát közép-európaiként meghatározó márka, ami Magyaroszágon szokatlan módon tömeggyártott termékekre szeretne koncentrálni. Az egyelőre négy fős MER hazai tervezőket foglalkoztat, őket köti össze a régióban alvó ipari kapacitással. A bemutatkozó márka első témája a reggeli készülődés, és a későbbiekben is élethelyzetek köré szervezett tárgyak várhatóak. A termékcsaládban konyharuhát, sámlit, otthonkát, poharat és ibriket árulnak. Komfortos, simulékony, tartós tárgyakkal akarják ellátni az embereket, olyan termékekkel, amik mai, ismerős szituációkhoz készülnek.

A cég két alapító tagjával, Bircsák Eszterrel és Sipos Melindával beszélgettünk.   

Sipos Melinda és Bircsák Eszter / Fotó: Tuba Zoltán, Origo 

Design, használatra – ez a jelmondata a MER-nek. Meghatározó tapasztalatotok, hogy a formatervezés nem használati szempontokat követ? Miért ezt az önmeghatározást választottátok?

Bircsák Eszter: Ez inkább egy állítás, ami a megfelelő helyre irányítja a figyelmet. Arra a hozzáállásra, amivel alapvető, komfortos, mindennapi használatra szánt tárgyakat teszünk elérhetővé. 

Egy másik fontos önmegjelölésetek, hogy közép-európai designmárka vagytok. Ez kulturális beágyazottságot, vagy pozícionálást takar?

Sipos Melinda: Is-is. Először szándékosan nem mondtuk ki, hogy valamiféle közép-európaiságot akarnánk lefedni. Látszott, hogy van olyan hazai tervezői, gyártói kapacitás, amit érdemes kihasználni, egy csomó hasznos láncszem, amiket csak össze kell kapcsolgatni. Szeretnénk nemzetközileg ismertté tenni a MER-t, de hazai, régióbeli ötletekkel, alapanyagokkal, tervezőkkel, globál-lokál viszonyrendszerben gondolkodni. Ehhez nem kell posztszoci retrót csinálni. 

Bircsák Eszter: Rengeteget jártunk környező designhetekre Lództól Belgrádig, ahol a kiállított tárgyak között mindig találtunk olyat, ami az elképzeléseinkkel összecsengett. Ez annál is inkább fontos megfigyelés volt, mert a későbbiekben nem csak tervezni, vagy terveztetni szeretnénk, hanem behívni olyan kész termékeket, amik egy-egy felálló termékcsaládba tökéletesen illeszkednek. 

Hazai tervezőket foglalkoztattok, kapcsoltok össze ipari szereplőkkel. Mi ennek a modellnek a lényege? 

Bircsák Eszter: Régióbeli tervezőket, gyártói-, sőt nyersanyagkapacitást is szeretnénk kutatni, és könnyű kapcsolódásokat teremteni. 

Sipos Melinda: Azt vettük észre, hogy a szereplők között szükség van egy middle manre, ezek vagyunk mi. Van egy elképzelésünk, és ahhoz keresünk tervezőt, illetve gyártót – ebben a hármasban próbálunk mozogni. Mi közvetítünk közöttük, de hosszú távon ennek más kifutása is lehet: a gyártó minket kihagyva lép kapcsolatba a tervezővel, mert felismeri, hogy designert alkalmazni hasznos dolog. 

Fotó: Tuba Zoltán, Origo

Van ennek módszernek előzetesen elgondolt sorrendje? A tervezőhöz kerestek gyártási hátteret, vagy először a lehetséges technológiákban gondolkodtok?

Bircsák Eszter: Leginkább onnan indulunk, hogy megnézzük, mik azok a tárgyak, vagy mi az a termékcsalád, amire tényleg szükség van. Nyilván az is predesztinál, hogy milyen jellegű tárgyakat látunk régiószerte, illetve azt is tudjuk, hogy a fa, az üveg vagy a porcelán olyan műfaj, ami könnyen talál gyártói kapacitást. 

Sipos Melinda: Rengeteget listáztunk fejben, hogy kikkel tudnák együtt dolgozni. Abban a furcsa helyzetben vagyunk, hogy nagyon sok tehetséges tervező működik ma Magyarországon, akik nem annyira szeretik alárendelni magukat ilyen típusú megbízásokban. Ez a fajta alkalmazott munka nem túl gyakori nálunk, általában a tervezők saját alkotásaikkal válnak ismertté, és ez lesz később a túlélés modellje is. Az alkalmazott művészet ebben az értelemben háttérbe szorult. Nekünk olyan emberekre van szükségünk, akik kíváncsiak erre a szerepre és szívesen lépnek fel egy tőlük függetlenül létező brand nevében. Ami egyébként egyáltalán nem könnyű, de hasznos tapasztalat. 

Ezek szerint a tervezés menetét is felügyelitek?

Sipos Melinda: Igen, de ezt nem úgy kell elképzelni, hogy szólunk ha a pohár szája túl széles. Inkább útmutatást próbálunk adni, elmondjuk a véleményünket, terelgetjük a tervezést. 

Bircsák Eszter: A tárgy műfaji kijelölését – amikor mondjuk eldöntjük, hogy vizespoharat szeretnénk – szoros egyeztetések, lényegében egy supervisori munka követi. 

Elég érdekes ez egy olyan viszonyrendszerben, ahol nehéz differenciálni a tervezőt, és a kézműves előállító szerepét. A konyharuha például egy nagygalambfalvai, kéziszőttes hagyományokat vivő szövőműhelyben készül, a tervező pedig Boros Judit. Ez egy látszólag rendkívül egyszerű, hagyománykövető textília. 

Sipos Melinda: Boros Judit a szövött mintát tervezte, a mi ötletünk alapján, az egyszerű díszítő gesztus valójában a MER morzekódos átirata. Ez az a momentum, ami aláhúzza az apró, de követhető átmeneteket szerep és szerep között, és azt, hogy miként simul egybe a mi elképzelésünk a nagygalambfalvai szövőasszonyok világával. 

Fotó: Puklus Péter

A márkaleírás szerint kortárs igényekre terveztek. Pontosan milyen igényekről beszélünk?

Sipos Melinda: Két dolgot tudok mondani. Egyrészt a nomád, gyors helyváltoztató életmód univerzális tárgyakat igényel. Olyan simulékony tárgyakat, amiket egy környezetben számos dologra lehet használni, illetve könnyen kiléptethető a saját környezetéből is. Olyan poharat, amibe úgyanúgy tölthetsz viszkit, vagy kínálhatsz benne vizet az eszpresszo mellé, és mindkét felhasználásban megállja a helyét. Másrészt még mindig lassítunk, nem csak a gasztróban, hanem a designban is, tartós tárgyakat keresünk, amik hosszú távon szolgálnak. A különböző korú modellekkel is azt akartuk erősíteni, hogy ez egy generációkon átívelő történet, amivel lehet távlatokban gondolkozni. 

Bircsák Eszter: Én a saját, és a barátaim élethelyzetein keresztül láttam, hogy a gyerekkori, családos, közös reggeli készülődések helyén milyen űr keletkezhet. Rengeteg ember él egyedül kis lakásokban, nemcsak a fővárosban, hanem vidéken is, akiknek nagy szüksége van tárgyi kapaszkodókra. Az, hogy felkapod az otthonkádat, kimész egy sámlival a gangra, és megiszod a reggeli kávéd, egy abszolút kortárs kép. A termékcsalád rásimul erre a helyzetre, de nem erősíteni akarja azt. A mi dolgunk az, hogy reflektáljunk mai élethelyzetekre, és segítsük a benne élőket. Lehet, hogy ez a reggeli indulás termékvonal elsőre nem tűnik revelatívnak, de amilyen egyszerű, olyan erős üzenet is: nem akarunk mást, mint hogy kezdd velünk a napot, olyan tárgyakkal, melyek inkább alkalmazkodóak, mintsem feltűnőek.

 Fotó: Puklus Péter

A sámli miért került ebbe a termékcsaládba? Tényleg használjuk még? 

Sipos Melinda: A sámli sok dologra jó, konyhai fellépőnek, gangon kávézós kisszéknek, előszobába stb. Egy olyan hasznos momentuma a lakásnak, ami rengeteg tevékenységbe beépül, de csak akkor tűnik fel igazán, ha hiányzik. Kaptunk már olyan visszajelzést, hogy a Samli jó lenne ágyba vihető reggeliző tálcának is. Fontos, hogy az emberek megtalálják a saját felhasználási módjaikat, mi inkább csak kapcsolódást teremtünk. Illetve az első tárgycsoport egy tematika mentén épült fel, de mindent úgy választottunk, hogy jelölje a jövőbeli irányokat is, ami lehet bútor és öltözék is. Nem a konyhára, vagy a hálószobára, hanem élethelyzetekre tervezünk.

Van egy kutatási projektetek is, a Made in CEE, ami a közép-kelet-európai régiót design szempontból vizsgálja. A MER tulajdonképpen ennek a hozadéka? 

Bircsák Eszter: Igen, elég régóta foglalkoztatnak minket a régióbeli párhuzamok illetve az a kérdésfelvetés, hogy egyáltalán van-e régióbeli design. Ennek az érdeklődésnek az első állomása a Holon Design Museumban bemutatott válogatásunk volt. Itt az Agnieszka Jacobson által iniciált, Common Roots című  kiállításon vettünk részt, ami a poszt-szocialista országok tervezői metszéspontjait vizsgálta. A kutatásunk ezt követően arra irányult, hogy a régióban milyen elérhető kreatív tudás, gyártói kapacitás van. Ennek a praktikus, gyakorlati oldala a MER, a kettő együtt pedig valójában nagyon jól kiegészíti egymást.   

Az általatok alapított REPLYtoALL-ban módszertani gyakorlatokat vizsgáltok kulturális termelés témában. Ez mit tud hozzátenni egy designmárkához? 

Bircsák Eszter: Erre a formációra a Kitchen Budapestben megszerzett kapcsolati tőkénket, munkamódszerünket vittük át, azt a típusú gondolkodást, ami nyitottá tesz a kortárs technológiák és a lokális értékek keresésére, illetve ezt a kettőt képes is összekapcsolni, mediálni. Minden, ami nem formális szerveződés, képzési lehetőség, tanulási- és munkafolyamat, az foglalkoztat minket. Ebbe első látszatra elvontabb témák, és olyan felkarolásra érdemes, közérthető kezdeményezések közvetítése is beletartozik, mint a Restaurant Day. Van egy tervünk egy előadássorozatra is, ahová nemzetközileg sikeres kulturális projekteket hívunk meg előadni. Bármennyire is nagyképűen hangzik, de reményt szeretnénk adni az embereknek. Tulajdonképpen a MER létrehozásában is van egy ilyen szándék. 

Sipos Melinda: Igen, ez egy olyan döntés, ami kényszerhelyzetben született. A jelenlegi, sokszor szélsőséges helyzetben két dologra lehet jutni, vagy elmegyünk az országból, vagy csinálunk valami olyat, ami miatt érdemes maradni. Ha nincs külső megtartó erő, akkor meg kell csinálni. 

Fotó: Varga Anna

A Wampon mutatkoztok be, de a cég jóval túlmutat azon, hogy vásárokon árult portékák, kedves, szerethető holmik vésődjenek be az emberek fejébe. Tárgyaltok befektetőkkel, vagy közvetlen árusítás, közvetlen cégszervezés marad? 

Bircsák Eszter: A jó értelemben vett tömegtermelés a cél, amihez tőkeinjekcióra van szükségünk. Nem akarunk kisszériás termékcsaládokat. Ahhoz hogy a termék sok emberhez, a minőséghez viszonyítva alacsony áron jusson el, nagy gyártási számok kellenek. Egyelőre érintkezési felületeket keresünk, olyan helyeket, ahol közvetlen visszajelzést kapunk a tárgy használatáról.

Van ennek ma Magyaroszágon piaca? 

Sipos Melinda: Itthon limitáltabb, ezért inkább európai terjesztésben gondolkodunk. Nem akartunk tovább várni, és fejben babusgatni ezt az ötletet. Meg kellett csinálni, hogy megnézzük, egyáltalán működik-e, és ezt jelen helyzetben nem tudtuk másképp. Egyébként a kutatásaink is azt mutatják, hogy mindig jó, ha van valami helyi alap, interakció a vállalkozás környezetével.

A MER csapat: Bircsák Eszter, Laczkovich Gergely, Matheidesz Réka, Sipos Melinda 

Tervezők: Boros Judit, Kele Sára, Szakos Kriszta