A Horvátországhoz tartozó Cres az Adriai-tenger legnagyobb szigete, a történelem folyamán számos stratégiai pozíciót kapott. A jelenlegi, túlnyomóan horvát népesség előtt lakták illírek, rómaiak, bizánciak, magyarok, velenceiek, ezért szokatlanul magas a különböző berendezkedésekben épült zarándokhelyek száma is.

A csupakő tájban a sűrűn épült szentélyek, az egymásra rakosgatot építmények, illetve a sziget különös élővilága, a delfinekkel, kócsagokkal, gémekkel teli édesvizi tavak, és a fakókeselyűk fészkelőhelyei ihletett környezetet nyújtanak az elmélyedésre. Az alacsony fényszennyezés miatt nemcsak zarándokok kémlelték az eget, számos csillagvizsgáló telepedett meg a szigeten, a csillagfelfedezések éveken át egy önálló folyóiratot is megtöltöttek. 

A különös fauna és a temérdek kő különböző land art munkáknak is kedvezett. Az alkotó vezetésével vettük végig a legfrissebb alkotás történetét. 

Adott volt egy művészeti működésre érzékeny, visszavonultságban élő, horvát levendulafarm- birtokos, és Gryllus Ábris grafikus, zeneszerző, zenei producer, akit adatalapú hangok, természeti és/vagy láthatatlan ügyek szonifikációja foglalkoztat. Az ő kettejük találkozása teljesedett ki egy állandó jellegű hanginstallációban, mely a sziget partját érő hullámok jeleit fordítja át folytonos zenei lüktetésbe. 

Gryllust főképp a számos európai helyszínt megjárt Syntonymsról ismerhetjük, ebben a szerkezetben tulajdonképpen öt európai nagyváros vízparti látképét tömörítette hangokba, melyek erőssége, hossza és magassága a vízparton feszítő épületek jellemzői szerint változik. Az ezt befogadó fekete ballon egyfelől célszerű hangárnyék, helyzetteremtés, másfelől az absztrakció legvégső bugyra. 

A horvátországi Tilde akció ennél egy jóval felfedhetőbb anyag, mégis hasonló megfontolások izgatták: tényleges tájadatok hangba rejtése. De ahogy a városi vízpart egy építőjáték tükre, addig a szigetet mosó tenger egy egészen más jelenlét a szárazföld viszonylatában.

Gryllus nyár elején érkezett először Cres szigetére, és az oda vezető út rögtön ki is jelölte irányokat: a tenger jelentősnek tűnt, de mintha a sziget nem akart volna tudomást venni róla. A szárazföld belseje felé haladva jöttek az édesvizi tavak, furcsa állatvilág, levendula- illetve fügefarmok. Ebbe a makacs világba Gryllus mementót rakott, a sziget saját pusztulásának hangját, az erodálódó vízpart egyszerre félelmetes és megnyugtató döngetését. 

A partra érkező hullámok ütemét egy vízbe helyezett bólya rögzítette, az egy csillagászati napig ázó giroszkópos mérőeszköz valós idejű jeleket tárolt el.

Az erről átfordított hangok egy lécekkel fedett betongödörben szólnak, egy a sziget tetején lévő építményből. A mélynyomót egy napelemes rendszer működteti, így a partra vetődő hullámok üteme folytonosan dübög a teknőben. Az andalító, mély morajlás egy tengeri mondat, ami végtelenítve szól a lefedett verem mélyéről, melyre rá lehet sétálni, bár az arra járók többnyire inkább elfekszenek rajta.

A bólya a rögzítés napján a már meglévő építményhez is küldhette volna az adatokat, de Gryllus inkább fekete dobozként, tárolásra használta. Egy teljes napot töltött kint a parton, hogy aztán saját kezűleg vihesse fel a hegyre, és helyezze be a teknőbe  – így lett ez a zarándoklata is egyben.