Tomcsányi Dóri kockázatos diplomatémát vállalt, hiszen a kortárs gasztronómiáról manapság mindenkinek kifejlett véleménye van. A MOME öltözéktervező képzését záró munkája ennek ellenére (vagy épp ezért) nagyon észnél van, és alkalmazott technológiák sokaságával igazolja a két, látszólag nem összefüggő, de egymást ellátó terület közti kapcsolatot. Az öltözéktervezés és a konyhaművészet összefonódásának legvégső alapja itt ugyanis nem más, mint az azt végző nő türelemjátéka. A diplomavideóban, ahol a kagylóhéjnak szét kell pattania, ott szét is pattan. A Moha és Sáfrány gasztrobloggere, Vidó Nóri vendégszereplésével (aki amúgy építész is). Mi köze egy kabátnak a káposzta rétegzettségéhez?

Fotó: Pályi Zsófia (Origo)

Öt ételre öt öltözék készült. Mi az átjárás lényege?

A mai modern konyhakultúrát absztrahálni jó ötletnek tűnt, átvinni a főzéssel járó pepecselést az öltözékekre, amihez én értek, a főzéshez cserébe nem. Így nyilvánvaló volt az is, hogy egy külső segítséggel szeretnék dolgozni, egy olyan gasztrobloggerrel, aki egyfelől átfogó portrét nyújt a kortárs konyhakultúráról, másfelől nem sulykolja a legforróbb topikokat, inkább átereszti magán és ügyesen szintetizál. Vidó Nórival már egy korábbi eseményen is dolgoztunk együtt, fordítotott arányokkal, ott a Garden Studióban forgalmazott tárgyak jellegzetességei szerint alakultak az ételek. Az előkészületek során az ötlet igazolta magát: olyan eljárások, mint a szabás, jól megfeleltethetőek a vágásnak, szeletelésnek, a hőprés, vasaló alkalmazásával lényegében megsütjük a ruhákat, illetve a díszítések, hímzések, applikációk úgy viszonyulnak a ruhához, mint a tálalás során behelyezett apró kiegészítések.

Hogyan dőlt el az ételsor? Fontos volt megmutatni valamilyen regionális sajátosságot?

Két dolog volt biztos: nem szeretnék se fúziós, se molekuláris, se nemzeti, se semmilyen eltolódást, mint ahogy a tervezésben is általában próbálok aktuális, de egyetemes érvényű dolgokhoz nyúlni. Ezen kívül mindössze a királyrákhoz, és a kagylóhoz ragaszkodtam.

Egy ilyen párbajban mi a munkamenet?

Először is sorban lefőztük az összes ételt, illetve amíg Vidó Nóri főzött, addig én rajzoltam, tanulmányoztam az ételek viselkedését, a változó állagokat. Ezt később elkezdtem összehozni anyagokkal, illetve technikákkal. Ami aztán rendre félre is siklott: nem találtam meg a megfelelő alapanyagokat, a rendeléseim nem érkeztek meg időben, kiderült, hogy Magyarországon nem lehet normális minőségben bőrt lézervágatni.

Fotó: Pályi Zsófia (Origo)

Jobb híján így is felvonultatsz egy halom anyagkezelési technológiát. Melyek ezek?

Sokat dolgoztam bőrrel, amit lézervágatni szerettem volna, de végül okosabbnak tűnt neki esni sniccerrel. A lilakáposzta-kabátot például egy fehér neoprén anyagból festettem ki, leszitáztam, ráfestettem, egy fóliás eljárással hőkezeltem, ez szép visszacsatolás volt a káposzta rétegzettségére is. Hímzést, kötést, illetve összeállításnál használtam horgolást is. A műszőrménél birkanyíróval próbáltam letolni a felesleget, nyilván a motor rögtön leégett, utána ollóval mentem tovább. Köszönhetően a meghiúsult lézervágásnak, tulajdonképpen mindenhol kézműves megoldásokat alkalmaztam.

A ruhák szoborszerű, autonóm formák. Ez egy rendezőelv volt?

Igen, szerettem volna elemelni őket, teljesen elvinni a figyelmet a testről, és megnézni, hogy a tömegek önállóan hogy viselkednek, így a modellek tárgyiasult babák, testek, melyeken lényegében tálalni lehet.

Benzúr Emese volt az opponensed, akit képzőművészként foglalkozat a hímzés, és az azzal járó létállapot. Miért őt válaszottad?

A témavezető tanárom, Harmati Hedvig ajánlotta. Nekem világos volt, hogy kollekció helyett olyan körültekintéssel készült darabokat akarok diplomára vinni, amivel öltözékenként, egyes darabokra lebontva nagyon sok óra munka van. Benczúr Emese az első pillanattól fogva képes volt ezt felmérni, így azzal a ritka példával állunk szemben, amikor az opponens pontosan tudja, hogy miről mond véleményt.

Interjúfotók: Pályi Zsófia (Origo)

Modellfotók: Károlyi Gyuri (Flashback)
modell: Laura (Visage)
smink: Horváth Ági
haj: Márk (Hairclub)

Videó: Éder Krisztián
model: Laura, Violetta (Visage)
smink: Fazekas Richard
haj: Kozma Norbi

Külön köszönet Juhos Jankának és Káldy Júliának