Szegedi Kata karrierjének indulása lendületesre sikerült, de mindig az első nagy megújulás az igazi mérföldkő. Amikor az első, karakteres, brandet meghatározó jegyekről kiderül, hogy képesek úgy átalakulni, hogy mégis felismerhető bennük a tervező gondolkodásmódja. Szegedi Kata esetében 2013-as tavaszi kollekciója lesz nagy eséllyel az a bizonyos fordulópont.

Az első képen, amit láttam, egy bomber dzseki szerepelt látványos printekkel - már eleve a dzseki egy olyan ruhadarab, amit korábban nehezen tudtunk volna elképzelni Szegedi Kata kollekcióiban, ugyanis ő főleg dívás, Budapesten alig létező alkalmakra készített ruhákat. Eddig. Most azonban úgy tűnik, egy sokkal inkább utcai vonalat hozott - ami nyilván nem csak azért hozott lázba, mert azok közé a praktikus emberek közé tartozom, akik szívesebben fektetnek hordható tervezői darabokba, hanem azért, mert itt az utcai viselet egyáltalán nem jelent sima hétköznapiságot. 

Szegedi Kata készített nekünk néhány fotót a készülő kollekcióról, ami izgalmas, új dimenziókat tárt fel - szó szerint. A vízalatti világ mint egy párhuzamos világ teljesen más anyagminőséggekkel, tört fényekkel, tükröződésekkel adja ennek a kollekciónak a meghatározó motívumait. 

Középpontban Udvardi Sarolta kaleidoszkópszerűen töredezett halas printjei állnak, megfogva azt a pillanatot, amit a kezdő búvár érez első merülésénél, vagy amit egy kisgyerek lát egy nagy akvárium üvegére tapadva. 

A halas minták töredezettsége, tükrözések, fénytöresek nagyon is illeszkednek a Szegedi Katát korábban foglalkoztató kérdésekhez. Ebből is látszik, hogy Udvardi Sarolta összhangba került a tervezővel, egyébként nemrég végzett a MOME textil szakán, ahol nyomott anyag volt a szakterülete, és remélem, még sok kooperációban látjuk majd viszont a nevét. 

A színek éppen olyan gazdagok, mint a vízalatti világ: nem is értjük, hogyan lehetséges, hogy a természet ilyen sokféleséget képes létrehozni. Az anyagokban is visszaköszön a lebegés, a kopoltyúk, hártyák érzékenysége, hullámzása, az áttört textil használata pedig a víz alatti árnyékok sejtelmességét idézi. 

Titokzatosabb, befelé fordulóbb világ ez, mint amit eddig Katától megszoktunk, hétköznapiságában földöntúli.