Fiatal tervezők első kollekciója az első állásfoglalás, ami elhelyezi a márkát a többi között. Az őszi Marie Claire Fashion Daysen volt látható a Daige (Dudás Ildikó és Tóth Melinda) bemutatkozó sorozata, amihez a pár hete lookbook is készült. Az antré ígéretes, érdemes szemmel tartani, mit csinálnak ezután.

Fotó: Hencz Péter

A tervezők ebben a tanévben diplomáznak a KREÁ-ban - még egy érv, hogy félretegyük a magániskolákkal szembeni előítéleinket. Szegedi Kata és még sokan mások bizonyították már, hogy az iskola nem a MOMÉ-s felvételi rostáról kiszórodott B-listás tervezők gyűjtőhelye - az évek során jó néhány életképes tervezőt kinevelt.

Fotó: Hencz Péter

A Daige-ben is ez a legszimpatikusabb: tudják, mit akarnak, és képesek érte keményen dolgozni. A kollekció messze nem tökéletes, valószínűleg még a párosnak is csiszolódnia kell. Ami a legfontosabb: szép lassan le kell majd fejteniük magukról a Use-os esztétikát - amit nem is mondanék hibának, hiszen kikerülhetetlen, hogy a divatmárka mögött álló, KREÁ-n tanító Tóth András hatással legyen diákjaira.

Fotó: Hencz Péter

Habár a Daige első kollekciójában fellelhetőek tehát a Use-os fordulatok - a tiszta színekkel operáló, visszafogott geometria, precíz, alig észrevehető szabászati játékok -, azért megjelenik a lázadás is, a klasszikus Use-nőnek nyelvet nyújtanak a pimasz részletek, meglepő anyagtársítások. A The Four friss kollekciójából is ismerős utcai divat jegyei ilyen formában elképzelhetetlenek egy Use-sorozatban.

Fotó: Hencz Péter

A határozott monokróm felületek mellett megjelenik egy fröcskölt printelt anyag, ami eléggé túlhasznált motívum, mondhatjuk, hogy divatközhely - a Daige mégis jól nyúlt hozzá, megfelelő mértékben és okosan használja, például a sort zsebén érzékenyen szakítja a meg minta ritmusát. Bekerül egy meglepő, már-már gúnyos elemként a sportos fekete-csíkos anyag, amit szintén jó arányérzékkel sikerült bevonni.

Fotó: Hencz Péter

Tetszik a finom ablakocskákkal megnyitott dekoltázs, ami mérnöki precizitással mutatja meg a lányok nyakának egyik legszebb részét. Félreértésnek tűnik viszont az overál szabásvonala - nem tudok nem szigorú lenni egy olyan darabbal szemben, ami még egy tökéletes alakú modellen is rosszul áll - a lookbookban ezt a hibát el lehet fedni egy fura pózzal, de a bemutatóról készült képek sajnos jól mutatják.

Fotó: Hencz Péter

Az alapvetően minimalista - itt-ott pimaszkodó - kollekció fotózásához tökéletes választás volt Hencz Péter, aki diptichonszerű képeivel nagyon sokat tett hozzá az anyag megértéséhez.