Mikor beléptünk az első terembe, éppen egy divatbemutatót próbáltak. Első pillantásra nem volt benne semmi különös, aztán egyszer csak leesett, hogy mivel a 3D Print Show-n járunk, vélhetően az egyes ruhákon varrónők fürge ujjai helyett hűvös laboratóriumok gépei dolgoztak. Kicsivel később egy koncert zajait hallottuk kiszűrődni a teremből. Szintén semmi különös, gondoltuk, majd világossá vált, hogy a hangszereket printer készítette, vagy legalábbis egyes alkotóelemeiket. Aztán láttunk egy nyomtatott bikinifelsőt és ittunk egy kávét egy nyomtatott csészéből.

Weidenbach / Klein páros 3D printelt ékszerei

Október végén rendezték a 3D Print Show-t, de még mindig nem találom a helyem ebben az élményben. Nem azért, mert folyamatosan lenyűgöző impulzusokkal bombáztak, hanem mert végig olyan érzésünk volt, hogy épp valami olyasmi történik, mint a legendás világkiállításokon, ahol a gőzmozdonyt vagy az autót mutatták be. Közvetlenül a kísérleti fázist követő eredményekről van itt szó, a termékké válás első pillanatáról - valahol félúton a cirkuszi látványosság és egy piaci szektor számára is érdekes eljárás közt.  

Azt is gyorsan megértettük, hogy a 3D nyomtatás lényege nem maga a doboz, és az a technológia, ahogyan különféle anyagokból "magától" felépül a megálmodott tárgy - bármi, amit csak el tudunk képzelni - igaz, egyelőre csak korlátozott számú alapanyagból, műanyagokból, zúzott fából. A látható része pont a jéghegy csúcsa, a hangsúly a digitálison van: hogyan mondjuk el a gépnek, mit szeretnénk. Nullák és egyesek nyelvén kell konkrét, kézzel fogható és komplex dolgok léterhozását elmesélni - anélkül, hogy belenyúlnánk a folyamatba. Éppen arra mutatott rá ez a sokszáznégyzetméteres kiállítás, hogy a régen elmosódott határok analóg és digitális közt teljességgel ósdivá váltak. 

A design kísérletezőbb ágát mar évekkel ezelőtt felforgatta a 3D print, az a lehetőség, hogy bármilyen őrült tervhez néhány óra alatt készíthetünk egy prototípust. Mára ikonikussá vált furcsa, biomorf alakzatok 3D tervezés és modellezés nélkül soha nem kerülhettek volna gyártásba - ám a 3D print show standjai közt cikázva világossá vált, hogy a technológia ki fog szabadulni a tervezőstúdiók elefántcsonttornyából. 

Ez a demokratizálódás nyilván sok olyan terméket is létrehoz majd, mint az a projekt, ami lehetővé teszi, hogy saját arcod domborművét nyomtasd egy bögre két oldalára, és arra is nagy az esély, hogy a 3D printelt, személyreszabott iPhone-tokok elárasztják majd a világot. Addig örüljünk - mert van, aki már fegyverek nyomtatásán töri a fejét. A nagy port kavart Wiki Weapon projekt fegyverek 3D kódját szeretné megosztani, hogy bárki nyomtathasson pisztolyt magának. Mindez rámutat arra is, hogy a technika számos etikai és jogi problémát rejt magában.  

Rengeteg a sallang, a giccs és a cirkusz a 3D print körül, de ezt lefejtve tűélesen kirajzoldótt, hogy ez olyan pillanat, amin az unokáink csak nevetni fognak majd. Láttuk az első háromdimenziós nyomtatóval készült bikinifelsőt és lefotóztuk egymást ahogy életünk első kávéját ittuk 3D printelt csészéből.