A MAK, bécsi Iparművészeti Múzeum Nomadic Furniture 3.0 címmel nyitott kiállítást. Az elnevezés félrevezető lehet, mégha a 3.0 mindenképp jelzi is, hogy nem az eurázsiai sztyeppéken fogunk körbetekinteni.

A csináld-magad mozgalmak mindenkori legfurcsább eseteit, mintaszerű alkalmazását és jelenkori példáit tárgyaló kiállítás ugyanis Victor Papanek és James Hennessy Nomadic Furniture című, először 1973-ban kiadott kézikönyvét tekinti kiindulási alapnak, és mint ilyen, viszonylag kevés köze van a könnyen mozgósítható, mobilizálható életterekhez. A nomád bútor elnevezést a kiállítás kurátorai sajnos párszor önmaguk megtévesztésére is használják, és az egyébként kiváló gyűjtésben témaidegen példák is előkerülnek.

Ilyen például a lapp betonra kipakolt Solar Kitchen, egy olyan átmeneti jelleggel működő étterem, amelyben napkollektroros teknőkben forralják az ételt. A vakító szelvényekből álló teknők, és az origójukba illesztett tulipános lábos ebben a formában valóban nem egy tömeggyártott termék, az összejövetelt azonban nem a hozzáférhetőség, vagy a leleményes tárgyalkotás, hanem a közösségi élményszerzés foglalkoztatja.   

A falécekből eszkábált kulisszákban a Do-it-yourself mozgalom történeti áttekintése mellett a jelenség motivációit is megismerjük, ha nem ragadunk le az ötvenes-hatvanas évekből kiszemezgetett ezermester magazinok hatalmas terítése előtt.

A kiállítás a csináld-magad bútorok mögött számos felbújtót láttat, így a mindenki által olcsón hozzáférhető, lapraszerelhető alkatrészek, a demokratizált bútorgyártás és az alkotói babérok egyaránt fontos elemként szerepelnek.

A címben jelzett 3.0 persze a ma ismert maker culture, a közösségi tervezés és az otthon letölthető bútortervek felé tolja az érdeklődést. A külön részben bemutatott fablabek szintén a technológia hozzáférhetősége miatt kaptak hangsúlyos szerepet. Ezekben a digitális műhelyekben kutatói igényű fabrikálás zajlik, ami a műfajról bemutatott videó tanúsága szerint nem utolsó sorban vidám dolog.

A tárlat a közösségi tervezés legizgalmasabb alakjait, többek között Jerzy Seymourt is szerepelteti. Seymour kéttényezős bútorai faalkatrészeket és valamilyen kétes eredetű trutymót, feltehetőleg olvasztott műanyagot használnak tapasztó anyagnak, a vállakozó kedvű közönség ezt a két alkatóanyagot hozza össze a tervező útmutatásával. A kiállításon egy színesre fújt farakás és egy feketén rotyogó betonkút várja a közreműködőket, de a biztonsági őrök lemondóan fáradt tekintete miatt mi ezúttal nem próbálkoztunk.

A csináld-magad mozgalom útmutatóval létrehozott tárgyakon mesterkedik, de talán ennél is fontosabb, hogy a létrehozott tárgyak felmerülő problémáit szakértően hárítani tudjuk, mielőtt felgyújtjuk és/vagy kidobjuk.

Ezért szerepel a kiállításon a Repair Manifesto szerszámot szorongató vasökle is, az önszervízelő mozgalomról a Wired magazin is közölt publicisztikát a hetekben. Egy másik kiváló kezdemenyézes egy előző interjúnkban is említett Fixperts, ahol a projektben résztvevő tervezők lefulladt tárgyakat robbantanak be újra, ötletet meríteni innen lehet.

A kiállítás érdeklődésének köszönhetően a lapraszerelhető bútorok sztorijában nem csak az IKEA lesz fontos szereplő, hanem az azt megelőző próbálkozások is, Gerrit Rietveld például már 1934-ben tervezett lapraszerelhető széket, mellyel a svéd gyártóhoz hasonló elven a szállítás költségeit akarta levinni.

A tárlat tanulságát végül az öreg Enzo Mari, ARTEK-nek készített széke kapcsán egy félreeső sarokban vonja le: DIY ide vagy oda, a formatervezés attól lesz formatervezés, ha tudást közvetít.

A tervezővel készült beszámoló egésze lent nézhető meg.