Fotók: Luisa Zanzani

Mit keres a tengeri farmon kitenyésztett szivacs, a farkashal-butykos és a szado-mazo maszk London legbefolyásosabb design galériájában? A következő évtized húsz legfontosabb tervezői közé választott Formafantasma másodszor jelentkezik önálló kiállítással Londonban, most Craftica címmel.

Az ausztrál származású Libby Sellers white cube üzemmódban mutatja be a designszíntér jelenleg hasító szereplőit, az aprócska Berners street-i galéria alig másfél termében bemutatkozó művek mind furcsa műfaji besorolással küzdenek.

Sellers a formatervezés potenciáit nem az alázatos, problémamegoldó műfajban keresi, hanem egy kétkedő-kérdező, erősen narratív, számtalan lefejlő jelentésréteggel dolgozó kritikai rétegben. Ám a szicíliai Formafantasma a galériában való immár másodszori szerepeltetése sokkal inkább annak az általános eltolódásnak köszönhető, ami az érdeklődést a tömeggyártott termékek felől a limitált szériás, kézi készítésű, kraft munkák irányába viszi.

Ezek hallatán ne az Etsy.com-on hömpölygő csetreszekre, kötöttárúra, és a kézműves jelző gátlástalan szerepeltetésére gondoljunk, hanem arra a tervezői hozzáállásra, ami a tárgy megmunkálását, az azt megelőző gondolati ívet egy kompakt folyamatként kezeli, és a mesterségbeli tudást az ipari előállításra optimalizált, felosztott munkafázisokkal helyezi újra szembe, hiszen lássuk be, Ford után csaknem 110 évvel járunk.

A kraft így lesz a design legérzékenyebb és egyben legelkényeztetettebb kistestvére, ami tulajdonképpen a formatervezés művészeti vénájába akaszkodva teremt új műértői közeget magának.

Ha pedig az új kézművesség technológiai átiratát nézegetjük, akkor jó eséllyel a saját Facebook falunkra lyukadunk ki, ahol alig telik el egy nap 3D nyomtatók aktuális know-how-ja, a csillámporos avagy matt nyomtatóanyagok kínzó kérdései nélkül. Ez a teljesen reflektálatlanul zajló őrjöngés azonban nem engedi felszínre annak az önállósult tervezői kultúrának a kérdéseit, amely az ipari forrdalomhoz hasonló mérvű változtatást hozhatnak a tárgytermelésbe.

Mindez egy erősen kétirányú folyamat: miközben például a Collect éves fesztiválján több ezer fontokért találnak gazdára ezek a fétistárgyak, addig a másik oldalon a hozzáférhetőség, a DIY alapelvei írják az esztétikai paradigmákat.

Ügyes világmárkák sora hízelgi be magát ebbe az aktuálisan folyó párbeszédbe, így például azon sem kell csodálkoznunk, hogy a Formafantasma kiállításán a bőr ősi felhasználásán való merengést kiselejtezett Fendi táskák segítik.

A Crafticát a bemutatott anyagokhoz, ősi tárgyalkotáshoz való visszatérés foglalkozatja; az érzéki, szárított bőranyagok esetleges, természeti formákat nyernek, így mentve meg őket a szépelgéstől. Biodesign felhangok gyűjtőknek: a tárgy ismertetését fehér táblák helyett a rájuk aggatott fém cédulák végzik.

Ráadásként Francesco Zorzi illusztrációit látjuk a falon: a papírlapok közepére peccsentett vízfesték figurák a bőrfeldolgozás lehetséges területeivel foglakoznak: az apró bőrmaszkos figurák legalább olyan kedves, félszeg szereplői ennek az univerzumnak mint egy bőrkárpitos Eames fotel, vagy a kép közepén átúszó tehéncsorda.

Mihály Kamilla